Blog

Növényvédelem - Rovarok, gyomnövények

2018.03.27 13:14

Rovarok, gyomnövények

►  Majd mindegyik téli előadásomon rákérdeztek a mogyoró ormányos elleni védekezés lehetőségeire. Lárva alakban telel át a bokor alatt, tavasszal bábozódik ugyanott. Most még talán nem késő! A bokrok alatti ásással, forgatással gyéríthetjük a számukat. A fiatal, puha falú termést támadó bogarakat pedig a lerázással vagy a Karate Zeon 5 CS-vel történő permetezéssel pusztíthatjuk el. Akár permetezünk, akár rázunk, 3-4 naponta ismételni kell, mindaddig, amíg a rovarral találkoznak a növényen. Déli órákban, a bokrok napsütötte oldalán egy fehér lepedő felett végezzük az ágak ütögetését. Az összegyűjtött kártevőket rögvest semmisítsék meg. Az erdő melletti kertekben mindig erősebb fertőzésre számíthatnak, mivel a tölgy és a bükkmakkban is megél. A „mogyorósok” nyáron sem pihenhetnek! A lehullott szemeket folyamatosan szedjék fel és semmisítsék meg. Figyeljék a leveleket és a termést, mert még az atkák, a lisztharmat és a monília is gondot okozhatnak. Aki most telepít, az a korán keményedő héjú fajtákkal becsaphatja a bogarakat, elkerülheti a károsítást. (Lásd még a tavalyi 16. felhívást.)

 

► Lassan eljön a gyepek, pázsitok első fűnyírásának az ideje is. Sokan szeretnék kiirtani a széles levelű (kétszikű) gyomokat.Csak a fűfélék zöld szálait szeretnék látni a kert gyepfelületében. Akit zavarnak a virágzó százszorszépek, pitypangok, ibolyák és nem akarja mechanikai úton pl. „szúrózással” eltávolítani ezeket, az gyomirtó szerekhez is fordulhat. A III. kategóriás készítmények közül a Dicophar, a Gyom-stop, Bofix garden, Colombus EC, Compo Gyomirtó Szer Gyeptrágyával, Ecopart SC, Ippon, Landscaper Pro Gyomirtó Szer Gyeptrágyával, Sierraform Gyomirtó Szer Gyeptrágyával, Substral Gyomirtó Szer Gyeptrágyával készítményeket vetheti be.

A hétfői fotón látható gyep, egy a kertjének felújítását éppen most befejező társasházhoz tartozik. Fákat ültettek, padokat állítottak, de a pázsithoz nem nyúltak. Szeretik a változatos, virágokkal teli zöldfelületet.

 

► Megérkeztek a kártevők is! A rózsa friss levélkéin, kedden csíptem el egy araszoló lepke hernyóját.

Néhol nagy gondot okoz a bimbólikasztó bogár. Elsősorban almán, de körtén, birsen, naspolyán is előfordul a 2-3 mm-es, szürkés-barnás ormányos bogár. Amint eléri a levegő hőmérséklete a 13-15 C0 –t, kirepül telelő helyéről és elkezdi táplálkozását a rügyeken. Párosodás után a virágbimbókba helyezi a petéit. A lárvák itt fejlődnek, bábozódnak, miközben a bimbók elszáradnak, megbarnulnak, nem nyílnak ki.

Az almarügyek duzzadásakor, a két-három éves ágak „kopogtatásával” (ütögetésével) lerázhatjuk a fáról a rovarokat, megállapíthatjuk a fertőzés nagyságát. Amennyiben védekezni kell, úgy szóba jöhet a Karate Zeon, a Cyperkill 25 EC, a Mospilan 20 SP(SG), a Gazelle 20 SP(SG) stb. (A fénykép az internetről származik.)

 

  rovar

Tafrina

 

 Több tafrinafaj is megtámadhatja a fáinkat. A legsúlyosabb károkat az őszibarackon, a Taphrina deformans okozza. Különösen a nektarin és a sárgahúsú fajták szenvedhetnek tőle. A rügyekben vagy azok felületén telel át és már 4 és 14 0C közötti átlaghőmérsékleten, a szétnyílt rügypikkelyek mögött is fertőzni tudja a zöld levélkezdeményeket. A továbbterjedéséhez a 4-8 C0átlaghőmérsékletet igényli, nemhiába hívják dérgombának is. A fertőzés után csak1-2 héttel jelentkeznek a jellegzetes tünetek, a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát a védekezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig. Ekkor már késő! Csak megelőzéssel lehet védekezni ellene.

Az idén szerencsénk van. Tavalyról nem maradt ránk sok fertőzőanyag és az idei száraz, meleg, szeles tavaszt sem szereti. Az idén még egyáltalán nem permetezett nektarinokon sem találtam meg pénteken. A fotó is ekkor készült. Azonban a hidegebb, párásabb kertekben egyetlen évben sem lehet kihagyni a védekezést, mindig permetezni kell. Sok szakember szerint az őszibarack már a néhány milliméteres levélfelülettel is fel tudja venni a belülről védő felszívódó (szisztemikus) szereket. Hűvös tavaszon ismételni is kell 5-7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15-20 C0-t. Ekkor leáll a dérgomba. Nyáron újra megjelenhet, 2010-ben a gyümölcsöket is eltorzította.

A finomabb őrlésű rézkészítményekkel rügypattanásig illetve némelyikkel piros bimbóig is kezelhetnek. Felsorolok néhányat. Az érzékenyebb illetve fejlettebb fáknál inkább az alacsonyabb dózisokkal dolgozzanak: Champ DP, Champion 2 FL és a WG , Cuproxat FW, Funguran-OH, Kocide2000, Nordox 75 WG, Vitra Rézhidroxid, Joker 77 WP, Copernico Hi Bio, Kocide 2000, stb. (Ősziben nyáron is mehet a Cuproxat FW.)

Kénytelenek vagyunk kockáztatni a rezek későbbi kijuttatásával, mert nagyon lecsökkent a III. kategóriás tafrina elleni gombaölők száma. Ha jól látom egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölő maradt, a felszívódó (szisztemikus) Score, mely Alfa-Solo, Agria Difenokonazol, Difcor 250 EC, Yerupaja és Attrade Difenokonazol 250 EC neveken is kapható.

Rézpótló kontakt szerekből teljes a hiány. Csak a Miltox Speciál Extrában találhatjuk meg a mankoceb hatóanyagot, a felszívódó partner mellett. A rézre érzékeny fajtáknál vagy a virágzás közelében lévő fáknál ezt ajánlom! A kijuttatás mindegyik szernél, apró cseppképzéssel történjen, be kell fednünk az apró leveleket! A tapadást elősegítő segédanyagok elengedhetetlenek, a viaszos kis levélkéken kell megtapadni a permetlének.

A fodros levelek leszedésével is sokat segíthetünk a fának. A szilvának (bábaszilva) és a mandulának is van tafrinás betegsége, figyeljünk rájuk is.

 

► Kollégám március 2-án talált levéltetűt rózsán, én Jonathánon ma fotóztam a közönséges levélpirosító alma-levéltetűt. A besodródott piros színű levelet és a kibontott károsító ősanyát láthatják a fényképeken. Ahol kártételre számítanak az előző évek fertőzései alapján, ott fokozottan figyeljék a fákat. Jól teleltek a tetvek is!

 

      levéltetü.png

Atkák

 Feléledtek téli álmukból az atkák, a rügypikkelyek alatt áttelelő gubacsképzők és a levélatkák is.

A gubacsképzők kevésbé károsak, bár tüneteik az ijesztőbbek. Dió illetve szőlő levelén jól ismerjük a nemezes illetve szemölcsös kárképüket. A körte levelén képződő, barna színű himlők is egy gubacsatka-fajról árulkodnak. A gubacsok belsejébe, a későbbiekben már nem tudjuk a kontakt atkaölőket bejuttatni. Most még elcsíphetjük őket!

Súlyosabb kárt okoznak a szabad szemmel nem látható levélatkák. Különösen szőlőben okozhatnak nagy gondot! A rügyekben, de a kéregrepedésekben is telelhetnek, már szöszösödés után elkezdhetik a szívogatásukat. Torzult, kisméretű levelekkel fakad a beteg növény. A kárkép összetéveszthető más károsítással, mikroszkópos vizsgálat szükséges a pontosításhoz. A „gyűrött levél” fotóját az internetről vettem. Jó hír, hogy az idei évben, 2014.04.01 - től 2014.07.31-ig, engedélyezték a Flumite 200 használatát, mely transzlamináris hatású, azaz áthatol a levéllemezen és a gubacsba is bejut. Almában, szőlőben, csonthéjasokban, dióban, bogyósokban és közterületi díszfákon is felhasználható. Hasonló hatású a Nissorun 10 WP is.

 

Egyéb atkafajok is megjelentek. Az almalevél fonákján valószínűleg a piros gyümölcsfa-takácsatka egyedeit találtam meg néhány napja. Az atkáktól agyonszívott hárslevelet tavaly fotóztam, de akár almán, szilván vagy babon, uborkán is készülhetett volna a felvételem. A zöld színtestek nélküli lombot már hiába permeteztem.

Mivel az atkaölők többsége nem pusztítja el az összes fejlődési alakot, ezért felváltva kell dolgozni velük.

A már említettFlumite 200 és a Nissorun 10 WP mellett a Sanmite 20 WP, a Zoom 11 SC, az Envidor 240 SC valamint a dísznövényekre, zöldségfélékre engedélyezett Floramite 240 SC és aFazilo is szóba jöhet.

A felsorolt készítményeknél kiemelt jelentősége van a nedvesítő szereknek, az apró cseppképzésnek és a bőséges permetlének. Csak így tudjuk eltalálni az apró, még a felszínen tartózkodó levél és gubacsatkákat is.

Amennyiben ismét száraz, meleg nyarunk lesz, különösen sok gondot fognak okozni. Hozzáértéssel, az ellenségeik (pl. a ragadozó atkák) kímélésével sakkban tarthatjuk őket. Kihagyhatunk egy-két permetezést.

 

  atkák.jpg

 

► Felhőket, lehűlést és záport jósolnak a hét második felére. A tafrina és a monília még mindig fertőzhet!

 

► Többen telefonáltak. Néhol nagy tömegben lepték el a virágzó gyümölcsfáikat a kb. 1 cm-es, szőrös hátú bundásbogarak. Ezekben a kertekben permetezzenek, mielőtt kirágnák a bibéket és a porzókat. Pajorja korhadó növényi maradványokkal táplálkozik, nem kártevő. A virágzó pitypangot is szereti, ne kaszálják le, itt is gyéríthetik. Az április eleje óta működő budapesti fénycsapda már az áprilisi cserebogarat is fogta. A kirajzó cserebogár fajok nem annyira a rágásukkal, inkább a lárváikkal, a pajorokkal okoznak egyre nagyobb problémát. Ültetvények pusztulnak ki országszerte! A talajba, a gyökerek szintjére már nem tudunk vegyszert bejuttatni. Csak most, a párzás előtti védekezéssel tudjuk megelőzni a későbbi gyökérrágásukat! A Mospilan 20 SP (SG) és névváltozatai „méhekre (nem jelölésköteles)” besorolással rendelkeznek. Még sok a virág, most ezt javaslom.

Lisztharmatok, atkák

► A lisztharmatok és az atkák évtizedét éljük! A forró, száraz, változékony nyarak mindkét károsítónak kedveznek. Az atkákról már írtam a szőlővel kapcsolatban is (levélatkák és gubacsképzők) most a szőlő lisztharmatára hívom fel a figyelmüket.

Az első fotón a még éretlen sárga, illetve a már áttelelésre alkalmas kemény falú fekete gombaképleteket láthatják a nyárvégi levélen. Ezek mosódtak le az őszi esőkkel a kéregrepedésekbe, tartóoszlopokra. Az internetről levett mikroszkópos felvételen a tavaszi fertőzés indulását kapta el a fotós. A sötét, áttelelő „gombatojásból” éppen most bújnak ki a fertőző spórák. Az idei grafikonon pedig az etyeki előrejelző műszerek mérési eredményeit ábrázolták. Jól látható, már kétszer megtörtént a spórák szóródása.

Aki rügypattanáskor a tőkéket, kordonkarokat is kezelte valamelyik kénes lemosóval, az most kisebb atka és lisztharmatfertőzéssel számolhat. Nagyon fontos, hogy már most fogjuk meg a lisztharmatot, a virágok ne találkozhassanak beteg levelekkel. Általában kisleveles stádiumban vannak a szőlők, most még kénes szerekkel is eredményesek lehetünk. (Nem sorolom fel a készítményeket, sok változatban kaphatók.) Virágzásig ismételhetünk velük, sőt töményebb lehet a permetlé, mint nyáron. Fürtmegnyúlásnál majd indítjuk a felszívódó (szisztemikus) blokkot.

Más a helyzet annál a kertésznél, aki nem tudta elvégezni a nyárvégi, őszi és tavaszi permetezéseket vagy érzékeny fajtái vannak illetve a szomszédságában elhanyagoltak a tőkék. Ő a kén mellett már a felszívódó gombaölőket is bevetheti, kombinációban: Bumper 25 EC, Topas 100 EC, a Systhane Duplo és a Quadris.

(A Cantus is engedélyezett, most is kijuttatható, de főleg fürtvédelemre kiváló.) Idei újdonság a Cabrio Top és az a Karathane Star, mely hűvösben is kiváló. Aki csak ritkán jut ki a kertjébe és nem tudja ismételni az eső által lemosott kontakt kénes permetezését, az biztonságból szintén kezelhet a fentiekkel is.

Ezek a kertbarátok tehát máris indíthatják a szisztemikus blokkot, azaz a virágzás végéig, egymást követően 2-4 alkalommal permetezhetnek felszívódókkal. (Sok szert csak 3-4-szer lehet felhasználni évente, tájékozódjanak!) Ne feledjük: a lisztharmat ellen csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni! Sokat segít a megfelelő művelésmód: ne szórjunk túl sok nitrogén műtrágyát, metsszünk szellősen, végezzük el a zöldmunkákat!

 

   lisztharmat, atka.jpg

► Érdemes feliratkozni az alábbi honlap hírleveleire: www.szoloelorejelzes.basf.hu. A kertjükhöz legközelebbi előrejelző műszer adatait nézhetik, ingyenesen. A grafikont is innen töltöttem le.

 

► S.O.S. hírt kaptam! Néhol komoly rágási kárt okoznak szőlőn az ékköves araszoló illetve a fűbagolylepke hernyói. (Ez utóbbit a sasadi fénycsapdánkban is fogjuk.) Kujáni Lászlóné és dr. Szeőke Kálmán felhívását és az araszoló fotóit, a felhívás mellékleteként feleszem a honlapomra.

 

A tafrina még mindig fertőzhet! Most sűríteni kell a permetezési fordulót. Lásd az 5.felhívást. Ahol visszatérően gondot okoznak a cseresznyelegyek, ott készüljenek a korai cseresznyék permetezésére. Még a szüretig „beleférnek” a Mospilanok (14 napos é.v.i.), később már csak a kontakt Karate 2,5 WG (Zeon 5 CS) és a kontakt Kaiso Garden alkalmazható, 3 ill. 7 nap é.v.i.-vel. A csonthéjasok levélbetegségei is beindulhatnak!

Webáruház készítés